Ledobtam a párnát magam mellé felülve. Lógattam a lábamat majd felálltam és az ajtóhoz léptem.
- Most mit csinálok? - vettem le kezemet a kilincsről.
Kinyitottam végül az ajtót, majd YoonGi ajtajához csoszogtam.
Bekopogtam majd vártam, hogy ajtót nyisson. Semmi válasz. Benyitottam és az ágyán ült.
- Bejöhetek? - válasz nélkül hagyta.
Mellé léptem, aztán rám nézett.
- Van valami baj? - ültem le mellé átölelve.
- Jó, hogy itt vagy. - suttogta.
- Mindig itt leszek.. ugye nincs semmi baj? - fogtam meg vállait.
- Nincs. - mosolygott. - Nélkülem akartál aludni?
- Ne legyél már lány! Az én vagyok. - húztam ki magam. - Szerinted miért vagyok itt?
- Nem leszek többet lányos, esküszöm neked. - rakta fel arcára a szokásos sunyi mosolyt.
- Remélem, hogy betöltöd a fiú szerepét inkább. - vigyorogtam közelebb hajolva hozzá. - De most aludjunk. - dőltem keresztbe, mire ő is hátradőlt. - Ez emlékeztet a tegnapira. - vigyorogtam rá.
- Csak akkor nem voltál a barátnőm. - csókolt meg. - Jó éjt! - húzott magához.
*Hétfő reggel*
A tegnapot végig izgultam, hogy mi lesz a suliban, hogy fog menni. De YoonGi jelenléte megnyugtatott.
- Ez most komoly? - rikoltott fel BoMi mikor a suli előtt ácsorogva elmeséltem neki a YoonGis történetet.
- Nyugi, BoMi.
- Ne mondd, hogy nyugi, Luna! - emelte fel hangját. - Ismerem YoonGit.
- Mire akarsz ezzel célozni?
- Semmire csak ah.. - vakarta meg fejét. - Jártam vele egy ideig, de csak egy hónap volt vagy annyi se.
- HoSeok ezt tudja?
- Igen. De tudja, hogy már nem érzek semmit iránta. Szóval azért szakítottunk, mert megcsalt. Nem akarom, hogy te is így járj.
- Tudok magamra vigyázni. - indultam befelé. - Mondhattad volna ezt amúgy. - jegyeztem meg majd ott hagytam belépve az épületbe.
Egyből bele ütköztem YoonGiba.
- Mi a baj? - kérdezte megfogva vállaim.
- Miért nem mondtad, hogy együtt voltál BoMival? - vettem le kezeit vállamról.
- Miért? Változtatna valamit?
- Igen. BoMi a barátnőm. Miért járnék a volt pasijával?
- Szakítani akarsz?
- Nem, de légyszi mond el az ilyeneket legközelebb. Melyik osztállyal leszünk? - váltottam témát.
- Harmad évesekkel. Az erősebbel.
- Köszi. - fordultam meg.
- Luna! - szólt utánam megfogva csuklóm. - Mi a baj? - húzott vissza magához.
- Kicsit kényelmetlen, hogy BoMival jártál. - sütöttem le szemem.
- Miért? Az már régen volt. - emelte fel az állam, hogy szemébe nézzek. - Téged szeretlek.
- Azt.. mondtad, hogy..szeretsz..? - dadogtam.
- Ühüm. - hümmögött majd megcsókolt.
- A suliban nem lehet, tudod. - toltam el magamtól.
- Haragszol rám?
- Hogy tudnék rád? - mosolyogtam.
*Két órával később*
- Sziasztok, diákok! - léptünk be a táncterembe.
- Jó napot! - visszhangozták.
- Üljön le mindenki valahova. - kezdtem bele mondandómba. - Én lennék az új tánctanár. Ha kérdésetek van, forduljatok hozzánk. Szóval kinek tetszik az ötlet, hogy egy táncos előadást tartsunk? - tettem fel a kérdést, amire egész sokan feltették kezüket.
- Ez eldőlt. - vigyorgott YoonGi. - Az első órán külön szedjük a lányokat a fiúktól. Ma először a lányok vannak itt aztán velem a fiúk. - folytatta.
- Mégis jó az ötletem? - morogtam rá mosolyogva.
- Szóval fiúk, gyertek! - indult meg kifelé a fiúkkal YoonGi.
Becsukták az ajtót mikor az egyik lány megszólalt.
- Együtt vannak?
- Hm? - kérdeztem vissza. - Mi a neved?
- Oh HaYoung, tanárnő.
- Voltál már szerelmes? - kérdésemre minden lány összepillantott eltitkolva valamit, közben HaYoung belepirult zoknijába is. - Na valaki mondja el nekem, mi a szitu.
- A lányka szerelmes. - ordította a mellette álló lány, mire az említett személy megcsapta vállát.
- Üljetek egy körbe. Ismerkedjünk. Úgyis meg kell tanulnom a neveket. - adtam ki a parancsot.
Elhelyezkedés után HaYoung még mindig piros arccal üldögélt.
- HaYoung!
- Igen, tanárnő? - kapta fel fejét.
- Mesélj.
- Tudja ki az a Jeon J..
- JungKook? - szakítottam félbe.
- Igen.
- Lányok, velem beszélhettek úgy akár egy barátnővel, de azért ne felejtsétek el, hogy a tanárotok vagyok. Szóval JungKook.
- Ah.. - temette kezébe arcát HaYoung.
Negyvenöt percen keresztül csak ők meséltek a fiús ügyekről. Túl sok pletykázás volt.
A nap végén HoSeok rohamozott meg, miközben pakoltam össze cuccomat.
- Hali, hallottam a híreket. - lépett be az ajtón.
- BoMi?
- Igen, szóval csak annyi, hogy vigyázz.
- Miért mondta BoMi is ezt? Nem zavar téged amúgy , hogy vele..
- Hogy együtt voltak? Néha igen. Csak vigyázz magadra. Ne higgy el mindent YoonGinak azért.
Ezektől a mondatoktól kezdem megkérdőjelezni a döntésemet. Ne bízzak benne..?
Hazamentem és szembe találtam magam a kissé aggódó WooJival.
- Egész hétvégén nem jöttél haza. - fonta össze karjait köszönés nélkül, amikor beléptem.
- WooJi, nem vagyok öt éves. Miért baj ez?
- Csak szólj ha nem jössz haza. Most apád helyett apád vagyok. - magyarázta felemelt hangon. - Kivel voltál?
- Egyik barátommal. - forgattam a szemem.
- Tudom, hogy ez mit jelent úgyhogy ne álltass engem. Ki az a gyerek és én miért nem láttam még? A szüleid tudják?
- Nem. - hajtottam le a fejem sóhajtva.
- Hívd fel anyád skypeon, még épp időben vagy.
Ránéztem órámra majd megvonva vállam bementem a szobámba.
Elővettem laptopom és ágyamra ülve ölembe vettem a gépet és felhívtam anyut.
- Szia, kicsim. Rég beszéltünk. - jelent meg a képernyőn anyám mosolygós alakja.
- Ah, igen. - mosolyogtam vissza rá.
- Na, mesélj.
- Hát ma volt az első sulinap. A lányok, akiket tanítok hála istennek nem olyan kibírhatatlanok, mint az én osztályomban voltak anno. Vannak kollégáim, akik a barátaim. - soroltam. - Van egy.. - hallgattam el.
- Igen?
- Egy fiú, akivel együtt járok.
- Egy kicsivel több, mint egy hete vagy ott és már valaki van?
- Hát..de most nem tudom. Az egyik most már barátnőm vele járt még régebben és azért szakítottak mert megcsalta őt, de ez csak ma tudtam meg. Szóval most nem tudom, mit kezdjek.
- Oh, drágám. Tedd azt, amit jónak gondolsz. Már elköltöztél, nem szólok bele a dolgaidba. Vagy ha már nagyon nem tudsz mit kezdeni magaddal. Mennem kell dolgozni, de hívj ha bármi van. - köszönt el majd rakta le a videóhívást.
- Szia.. - sóhajtottam majd lecsuktam laptopom.
Magam mellé raktam a gépet majd hátradőltem. Belépett WooJi majd ki is ment egy mondat után:
- Be kell mennem dolgozni éjszakára, reggel jövök szerintem.
- Jó. - motyogtam, de addigra be is csukta az ajtómat.
Magamhoz vettem telefonom, majd le is dobtam magam mellé az ágyra.
Unatkozom. Senki nem írt, hívott.
De hirtelen megszólalt a telefonom. YoonGi..
- Igen? - vettem fel a készüléket.
~ Szia, ráérsz?
- Hát, nem tudom. Lehet.
~ Luna. Eljönnél velem valahova?
- Hova?
~ Lényeg az? Luna, a BoMis dolog zavar?
- Jó, menjünk valahova. - tereltem el a témát. - Találkozzunk a suli előtt. - tettem le majd felvettem egy másik gatyát, egy hosszú leggingset, majd egy háromnegyedes ujjú bő pólóra váltottam át felsőm.
Elindultam megfogva a táskám, amibe telefonom meg az ilyeneket raktam.
Sétáltam, majd mikor megláttam YoonGit ácsorogni a suli előtt, el sem tudtam dönteni, milyen érzelmek törtek elő bennem. Valahogy, valamiképpen örültem, de másik szemszögből semmit nem éreztem.
- Szia! - vidult fel arca, mikor meglátott és átölelt.
- Szia.. - motyogom mellkasába.
- Mi a baj? - nézett a szemembe.
- Semmi..
- Tudom, hogy ilyenkor mindig van valami.
- Miért szakítottál BoMival?
- Hát.. - vakarta meg tarkóját.
- Aha. Nekem elmondta csak kíváncsi voltam, mit mondasz.
- De nem teszem ezt meg újra. - fogta meg kezeimet.
- Hogyan tudnád ezt garantálni? A megcsalás nem véletlen. Ehhez két ember kell. Én is tettem ilyet, de csak egyszer és az is csak a másik hogyishívjákom miatt. Utána meg is bántam, amikor magamhoz tértem. - hadartam. - YoonGi, túl sokszor csaltak meg..túl sokszor..alig bírok bízni a fiúkban.
- Mire célzol?
- Lehet, hogy nem kellene megvárni, hogy újra megtörténjen vagy az, ami nálam volt vagy az, ami nálad.
- Szakítani akarsz? - pislogott nagyokat.
- Nem tudom, lehet.. - hajtottam le a fejem.
- Elutazom egy hétre, Luna. - sóhajtott. - El kell mennem egy hétre. De hogyha így érzel, hát legyen. - fordult meg, mire felkaptam a fejem. - Szia, Luna.
- YoonGi! - szóltam utána.
- Szeretlek Luna, de akkor te nem bízol eléggé bennem. Én se bíznék magamban, igaz, de mindenki megérdemel egy esélyt. - tette zsebre a kezét visszafordulva. - Miért jöttél össze velem ha nem is ismertél, meg nem is bíztál bennem?
- Bíztam..
- Most már nem?
- De..
- Félre ismertelek. Egy ember összezavarta a gondolataidat. Megváltoztál egy ember szavai miatt.
- Miattad is megváltoztam kicsit.
- Gondoltam. Mindenki miatt megváltozik kicsit az ember. Mindenkinek meg akarunk felelni. Mindegy, hogy mennyire próbálkozol, nem bírsz mindenkinek megfelelni. Én csak boldog szeretnék lenni.
- Én is.. - vettem mély levegőt. - Végeztünk? - bekönnyezve néztem szemébe, de túl messze volt ahhoz, hogy lássam, mi van a szemébe írva.
- Nem tudom, de én elbúcsúzom. - lépett közelebb és csókolt meg.
Lehunytam szemem majd mikor eltávolodott és rám nézett nem tudtam, nem bekönnyezni.
- Vége? - motyogtam magam elé fülem mögé rakva hajam.
- Egy ideig.. - simogatta meg arcom. - Bíznod kéne bennem csupán. - vette le kezét arcomról, majd elsétált.
Összerogytam, majd lehajtottam a fejem. Amennyire csak engedte az agyam elkezdtem sírni. Az időjárás harmonizált a hangulatommal, hirtelen beborult és csöpögni kezdett az eső. Ekkor felnéztem az égre és hagytam, hogy az esőcseppek egyesüljenek könnyeimmel és úgy gördüljenek tovább az arcomon. Itt hagyott..egy időre? Vagy soha többé nem leszünk együtt?
10.rész vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése