Mára terveztük Krystallal a meghallgatásokat. Több száz jelentkezőt kell végig néznünk. De nem SiWon leszek és jól válogatom meg a táncosokat. Mivel ketten nem leszünk elég, hogy megvitassuk a leendő diákokat, meghívtuk Krystal nővérét.
- Kezdődhet hát! - jelentettem ki.
Az hatvan akárhányadik ember után sóhajtva fordultam Krystal felé.
- Volt pár egész jó. Van még hátra kétszázharmincegy. De hát te, így frissen, fiatalon, huszonhárom évesen jól bírod. - vigyorgott rám.
- Az az egy év köztünk nagyon számít. - nevettem el magam.
- Legalább jó a hangulat. Mit akarsz?
- Jó táncosokat az akadémiára. Bár nekem az elég jók is megfelelnek, mert lehet őket csiszolni, de ezeket a csiszolhatóakat sem láttam.
- A következő érzem, jó lesz. - szólalt meg Jessica.
- Remélem, igazad van, Jessica.
Belépett a következő, a hetvenedik.
- Jó napot! - köszönt és meg is hajolt kicsit.
- Lee JiHoon? - kerekedtek el a szemeim.
Azt a fiút láttam magam előtt, mint három hete a Kirinben.
- Tanárnő? - ismert engem is fel.
- Remélem fejlődtél, mutasd meg nekünk. - Krystalék csak néztek, honnan ismerem, aztán elkezdett táncolni.
- Végre egy jó táncos! - ordította el magát felállva Krystal a szám végén.
- Köszönöm! - mosolyodott el.
- Látom, nem csak nekem tetszett. - néztem végig a két mellettem ülőn. - A szüleid megengedik, hogy Los Angelesbe járj akadémiára?
- Igen, támogatnak, van itt egy rokonom is.
- Szerintem beszélj vele. - mosolyodtam el, erre ugrálva ment ki a teremből.
Még az a pár száz diák után kész voltam. Csak ültem, de annyira sokáig tartott, hogy már haza akartam menni és aludni egy jót, de nem lehet.
Azért a fejemben egész idő alatt az a kis visszaszámláló kattogott, ami jelezte már csak tizenkét nap van hátra. Ez túl hosszú idő.
*Egy héttel később*
Elrendeztünk minden apróságot és ma lesz az első ismerkedős óra. Két csoportra osztottuk a diákokat. Az én módszerem szerint lett a Diamond csoport, a lányok csapata és a Wolves, a fiúk csapata. Még az elején együtt vagyunk, ismerkedünk, utána külön lesznek az edzések.
- Hívhatnak szerintem a nevünkön, nem? - fordultam Krystal felé, aki egy bólintással és mosollyal nyugtázta. - Szóval ő itt Krystal, én Luna, nyugodtan hívjatok így minket.
- Kérdezhetek valamit? - nyújtotta az égbe a kezét egy lány.
- Igen.
- Miért vannak táblák rajtunk? - fogta meg a nyakában lógó névtáblát.
- Meg kell tanulnunk a neveteket, de ha nyolcvanszor el akarod mondani a neved, leveheted. - mosolyogtam kicsit szarkasztikusan.
- Jó ez így. - legyintett.
- És fel fogunk valamikor lépni? - szólalt meg egy másik lány.
- Ha akarjátok, versenyekre nevezhetünk.
- Diamond Wolves névvel! - ordította egy szőkés hajú lány.
- Jó ötlet, de először ismerkedjünk meg, edzünk, hasonlók. - jelentettem ki, mire már a saját hangomat sem hallottam a többiek mellett.
Több percen át csak fogtam a fejem.
Hogy fogjuk ezt kibírni..?
~
- Menjünk légyszi inni egy valamit. Akármit. - könyörgöm Krystalnak.
- Kávé?
- Jó az pihenésképpen.
Beültünk egy kávézóba beszélgetni.
- Egy hét múlva tényleg visszamész? - kérdezte belekortyolva megkapott italába.
- Igen, anyumnak dedikálása lesz és látta rajtam, hogy egyszerűen döntésképtelen vagyok. Ezért vett nekem is egy repülőjegyet. Végül is helyettem döntött, de remélem nem bánom meg, hogy tényleg vele megyek. De túl sokat gondolok Szöulra.
- Még szép, hiszen valaki miatt mész vissza, nem?
- Mi van Natetel? - váltottam témát.
- Udvarol nekem, de olyan srác aki nehezen mutatja ki az érzelmeit. Mégis ha bajban lennék biztosan a testével védelmezne.
- De hiányzik ez az érzés. - sóhajtottam.
*Másnap*
*Krystal pov*
Megmondtam Natenek tegnap, hogy reggel jó csak nekem, mert utána az akadémiára kell mennem, de besértődött.
Majd reggel hatkor felhívott.
~ Öltözz fel, és utána gyere ki a kapud elé.
Félkómásan kikászálódtam az ágyból, gyorsan felöltöztem normális ruhába és kiléptem kapumon.
Nate ott várt rám.
- Azt mondtad, reggel. Akkor reggel. - ölelt át.
- Mi lenne ha elmennék jó messze? - járt még mindig a fejemben a tegnapi Lunával való beszélgetés.
- Miért mennél? - esett kétségbe.
- Ha több ezer kilométerre lennék vagy az akit a legjobban szeretsz..
- Ez a kettő ugyanaz a személy és akit szeretek és nem látnám, hiányozna. - mosolyodott el, de csak percek múlva esett le.
- Mi? - kerekedtek el szemeim.
- Ne merészelj messzire menni tőlem, jó?
- Rendben. - pirultam el.
- Akkor rendben vagyunk. - ölelt át újra, jó volt érezni a melegségét.
*Luna pov*
Nem bírok magammal mit kezdeni szinte. Annyira hiányzik Szöul és várom már a vasárnapot, hogy aludni sem bírok.
Az meg rátesz, hogy kíváncsi vagyok az ottaniak reakciója.
Hogy telne már gyorsabban ez a öt nap..
Minél jobban akarom, hogy teljen az idő, annál jobban lassul le.
A táncpróbán sokkal nagyobb csönd volt legalább, mert jól kifáradtak az edzéstől.
Végre nem oviban éreztem magam.
*YoonGi pov*
- Boldog vagyok veled, Momo, igen. - mosolyogtam rá.
- Akkor jó, de nem úgy látom rajtad. - bújt hozzám.
Átölelt derekamnál, én meg ráraktam fejére állam úgy átölelve őt.
Igazad van, tényleg nem vagyok annyira boldog, valami hiányzik az életemből, de nem tudom mi az. Momo ölelése sem olyan, ami megnyugtat bármikor, a pillantása annyira szerelmes, mint..
*BoMi pov*
- Annyira szeretlek, de tényleg. - szorított magához HoSeok. - Mit kérsz karácsonyra?
- Még csak október lesz, drágám. - nevettem el magam.
- Na! Addigra beszerzem ha olyan. - mosolygott.
- Téged a fa alá. Meg még egyet. - mutattam fel mutatóujjam.
- Mi lenne az hölgyem?
- A fogadott húgomat vissza.
- Lunára célzol?
- Tudom, úgysem fog visszajönni. - ültem le HoSeok kanapéjára.
- A karácsfa előtt fog állni, oké? - fogta kezeibe arcom, majd leült mellém átkarolva vállam.
- Remélem. - sóhajtottam. - Luna olyan volt nekem, mint egy kishúg. Egy nővér nem veszítheti el a testvérét, HoSeok.
- Értem. - húzott magához közelebb.
*Luna pov*
Még az akadémián voltam, amikor anyu bejött.
- Hát te? - öleltem meg anyum.
- Csak még nem láttam ezt a helyet. - nézett körbe.
- Ők a diákok. - mutattam az éppen a koreográfiát tanuló lányok-fiúk felé.
- Itt fogod hagyni a műveteket? - fordult felém anyu.
- Ezért nehéz a döntésem, anya.
- Megértem most már, de ez csak egy része az ellen okoknak, ugye?
- Részben, igen.
- Ha ott leszünk úgyis eldől minden.
- Tudom én is. - karoltam át anyu vállát a diákokat nézve.
Minden eldől. Remélem, nem bánok meg semmit, amit látok.
18.rész vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése