Csütörtök délután már nagyon elfáradtam, mivel minden nap volt edzés. Több órán át, de meglepetésemre egyszerűen mintha más diákjaink lennének, mert minden fegyelmezettek, a tánctudásukat meg sem említve.
Aki még az elején bénácska emberek is, mint a profik.
Simán már most küldeném őket versenyre.
- Skacok! Nagyon keményen dolgoztatok egész héten. A hétvégén elutazom, holnap még nem, egy ideig nem leszek, de addig rábízom Krystalra ezt a csodás közösséget.
- Luna! - jelentkezett a fáradtságtól lihegve JiHoon. - A Kirinbe megy vissza a hétvégén?
- Igen. - bólintottam.
- Az a Kirin? - csillant fel egy lány szeme.
- A Kirin Art School? - kapta fel a fejét egy fiú is.
- Had menjünk!
- Mehetünk? - záporoztak a kérdések.
- Ezt nem én döntöm el hanem a szüleitek.
- Holnapra megkérdezi mindenki. - vetette fel az ötletet egyikőjük.
- Igen! - bólintott egyszerre helyeslően a harminc diák.
- Hát rendben, de akkor jegyet is venni kell ám. - magyaráztam.
Hazaérve anyumat találtam a nappaliban.
- Anya.. - rogytam mellé a kanapéra. - A diákok is jönni akarnak Szöulba.
- Jöjjenek. Legalább világot látnak. - felelte egyszerűen.
- Anya, ki fogja finanszírozni? Az egész akadémiát ti fizettétek nekem, jó azóta jött pénz vissza belőle, de akkor is.
- Tudod, hogy mennyit kapok azért, hogy elmenjek a dedikálásra?
- Hol alszanak?
- Szállodában? Nem akarod, hogy jöjjenek, Luna?
- De, csak még nem volt ilyen mármint nem csináltam még ilyet.
- Segítek neked, tanár akartál lenni, nem? Ez olyan, mint egy osztálykirándulás.
- A világ másik felére.
- Segítek, és szerintem Krystal is jönni akar, nem?
- De. Köszönöm. - mosolyodtam el.
*Másnap*
Tizenkettő. Harmincból tizenkettő. Abba végül is nem halok bele. Pont hat fiú, hat lány.
- Én fogom fizetni az utat, de bárkit hazaküldök ha nem úgy viselkedik. - jelentettem ki. - Krystal, jössz te is? - fordultam barátnőm felé.
- Aha. - mosolygott rám.
- Vasárnap délután ötkor indulunk. Négykor itt találkozunk és együtt megyünk, akik tudnak jönni.
- Igen! - hangzott el az együttes válaszuk.
Hazamentem majd a laptopomat az ölembe vettem és leültem vele az ágyamra, hogy elintézzem a repülőjegyeket. Mikor ez is megvolt legszívesebben leugrottam volna az emeletről, annyira unatkoztam.
Nézegettem a közösségi oldalakat, videókat néztem, de egyszerűen nem telt az idő.
Elkezdtem összepakolni pár holmit az útra, de egyből összerogytam mikor ismét a nyakláncom akadt a kezembe.
Mi van ha mással látom majd? Mi van ha elfoglalták az állásomat? Mi van ha már...nem szeret..?
Hiányzol..és minden tettemet bánom egy részről...
*Két nap múlva*
Elindultunk. A repülőn ülök anyummal, Krystallal és a tizenkét diákommal és már nincs visszaút. Látni fogom. Szinte az összes gyerek bealudt a repülőn, meg Krystal is, de én virrasztottam. Nem bírtam lehunyni a szemem.
- Luna. - szólalt meg mellettem ülő anyám. - Aludnod kéne kicsit, tegnap se aludtál valami sokat.
- Ne aggódj, jól vagyok. - mosolyogtam rá.
- Akkor jó. - tette vissza fülhallgatóját.
Úgy döntöttem én is hallgatok egy kis zenét. Betettem fülesemet és hátradőlve bekapcsoltam egy véletlenszerű lejátszást.
Persze, hogy elsírtam magam, mikor YongGuk - I Remember -je jött a sorban.
Tényleg hiányzol, barom...
~~
Ahogy landolt a gép és kiléptünk a szabad levegőre mindenki elámult.
Aztán egy szálloda felé vettük az irányt.
- Luna, te menj WooJihoz. - szólt rám anyum.
- Nem! Te menj. Én itt maradok a diákokkal. Amúgy is csak két utcányira van innen WooJi, nem?
- De, akkor én megyek is. Jó berendezkedést.
Kivettünk két szobát, ami egybe nyílt, de legalább egy kis elkülönítéssel lehetnek a diákok.
- Mindjárt jövök. - szóltam Krystalnak, aki figyelt a srácokra.
Felvettem vékony kabátomat és elindultam WooJihoz.
Azt a két utcát hamar megtettem, ezért mikor beléptem a lakásba egy meleg fogadtatásban volt részem.
- WooJi! - ölelt át a lakás tulajdonosa. - Én is örülök neked.
- Luna, tudtam, hogy visszajössz. - mosolygott rám.
- Anya?
- A szobában.
Jajj! Az a szoba..
- Elmegyek a Kirinbe szerintem.
- És..azt akarod, hogy menjek veled? - mosolygott úgy, hogy biztos kihozza belőlem az okot, hogy mégis miért jöttem ide.
- Nem kell csak szóltam.
- Rendben. - pakolászott tovább.
Akkor menjünk..
Elindultam az emlékezetemben megragadt útvonalon, egyet jobbra fordul majd balra.
Ott álltam. A suli előtt, ami először a félelmeim egyike volt. Aztán munkahellyé nőtte ki magát. Majd már-már második otthonom lett. Ezúttal meg ezernyi kis emlékkel álltam az épület előtt és megint visszafejlődött félelmeim közé.
Megfogtam a bejárati ajtó kilincsét és azt lenyomva beléptem. Tudtam, itt vannak a tanárok csak tanítás nincs.
Elárasztottak a kis emlékek.
Ahogyan sétálok befelé szinte idegenként. Ahogyan megyek a táncterembe. Az ott történt dolgok már szinte könnyeket csalnak a szemembe.
Amikor mentem felfelé a lépcsőn minden eszembe jutott. Az igazgatói iroda felé véve az irányt, beléptem és SiWon a szokásos helyén ült.
- Miss Wilson? - nézett fel papírjaiból. - Luna. - javította ki magát mosolyogva. - Visszajött köreinkbe?
- Csak be szeretném mutatni az iskolának az L&K Táncakadémia növendékeit. - jelentettem ki.
- Nem akar visszajönni dolgozni?
- Még kiderül. De hiányzott ez a környezet, azt meg kell mondani.
- Holnap elhozná a diákokat ide?
- Egyenesen Los Angelesből.
- Alig várom. - mosolygott majd kimentem az irodából.
Alig csuktam be magam mögött az ajtót valaki azonnal belém jött.
Mikor szemébe néztem az illetőnek már nem is annyira haragudtam rá.
- Luna? - nyelt egy nagyot.
- YoonGi. - bólintottam.
- Te? Itt? - kerekedett ki a szeme.
- Mondtam, hogy mindig itt leszek.
- De három hétre eltűntél.
- Értem. - haraptam ajkaimba. - Bocsánat. - kerültem volna ki, de magához húzott és átölelt.
- Hiányoztál. - suttogta.
- Te is nekem.. - engedett el.
- YoonGi! - szólalt meg mögötte egy lány. - Szia, nem ismerlek, ki vagy? - nézett rám.
- Luna Wilson.
- Oh, Luna hallottam már rólad. Én MoMo vagyok. A te állásodban vagyok beugró. - karolta át hátulról derekánál YoonGit. - Hallom, sok pénzed van. - jelentette ki, mire még YoonGi is felkapta fejét.
- Neked csak a pénz fontos?
- Nem. - vágta rá.
- Miért szereted YoonGit? - kerekedett ki YoonGi szeme kérdésemre majd MoMora nézett.
- Hát..
- Érthető. Te csak a pénzre mész? Van egy csomó tulajdonsága, amiért lehet szeretni. A mosolyáért, azért, hogy bármikor meghallgat. De túl sokat hibázik. Az emberek viszont nem változnak. - húztam a számat majd csak kikerültem őket.
De azért még odasúgtam YoonGinak:
- Látom, hogy hiányoztam.
Lementem a lépcsőn és egyből összefutottam BoMival, aki a nyakamba is ugrott.
- Végre visszajöttél! - ordította a fülembe. - Tudod, hogy mennyire hiányoztál itt mindenkinek? - ölelt át újra.
- Nem mindenkinek.
- Találkozták azzal a csajjal? Én se bírom.
- Kiderült, hogy csak a pénzre megy. - jelentettem ki vigyorogva.
- Mit tettél? - nézett rám furán.
*YoonGi pov*
- Tényleg csak a pénzem kellene? - fordultam MoMo felé, közben félszememmel Lunát néztem, ahogyan ment lefelé a lépcsőn.
- Nem, dehogy. Csak.. YoonGi, én szeretlek, tudod.
- Tudom én, de mit szeretsz bennem?
- Ezt senki nem tudná megmondani.
- De. Aki tényleg szeret valakit. - haraptam bele fájdalmasan számba.
- Ne csináld már ezt! - mordult fel megfogva kezem. - Engem csak az érdekel, hogy boldog legyél.
- Igen.. - sóhajtottam.
*Luna pov*
- Én semmit. Az ég világon nem csináltam semmit.
- Értem. - vigyorgott rám furán. - Annyira örülök, hogy itt vagy, Luna. Meddig maradsz?
- Nem tudom. Az akadémiám diákjait hoztam el. Holnap a suliba is jönnek velem, de nem tudom, hogy sokáig maradnék.
- De azért ne tűnj el túl sokáig. Én viszont megyek, mert holnapig van dolgom, de..holnap akkor találkozunk még és mesélsz még.
- Igen, igen. - öleltem át majd engedtem el.
Majd ahogy elment a másik irányba újabb ismerős arc tűnt fel előttem.
- Látod, itt vagyok. - szólaltam meg, amint elém lépett TaeHyung.
- Látom. - mosolyodott el.
- Azt hittem, sokkal jobb érzés lesz visszatérni, de nem is annyira.
- Mert nem döntötted még el a végleges maradásodat, Luna. Szerintem azért. Mert csak megnyugszik az ember, ha tudja van biztos helye a jövőben. Nem akarlak elszomorítani vagy ilyesmi, de találkoztál MoMoval?
- Azzal a MoMoval, aki igazából szerintem azt sem tudja, hogy milyen szeretni valakit? Igen, találkoztam.
- Látom, nem jön annyira be.
- Mondhatjuk, igen. Nem féltékenységből, de azért hát mégis..
- Értem én.
- TaeHyung! - futott hozzánk YoonGi.
- Mi az? - fordult felé Tae, mikor a szőkeség épp mellélépett.
- Beszélhetnék Lunával?
- Épp velem beszélget.
- Értem, de..
- Fiúk, én is el tudom dönteni, kivel beszélgetek, de most megyek.. - törtem ki közülük majd a kijárat felé vettem az irányt.
Alig értem ki, de egy kéz a vállamon állított meg tíz méterre a bejárattól. Megfordultam és szó nélkül vártam mondandóját.
- Bocsánat, Luna, de túl sok idő telt el.. - szabadkozott YoonGi.
Ennél a mondatánál pattant el bennem valami.
- Neked három hét sok idő? Komolyan? Akkor szerinted nekem, milyen volt? De ha már itt tartunk megcsókolt TaeHyung, mert ő képes volt eljönni Los Angelesig, hogy lásson és azért, hogy visszahozzon, de nem azért, hogy megszerezzen hanem, mert te rajtad látta, mennyire hiányzom, de mikor már ment volna haza mondta nekem, hogy fájna ha visszajönnék, ezért ellenezte. Én mégis naiv fejjel itt vagyok, mert azt hittem, hogy más lesz, mint ahogy elváltunk.. - hadartam majd bekönnyezve pislogtam a ég felé. - A lakat még mindig ott van fent, mi?.. - néztem rá, majd levettem nyakamból a láncom és a rajta lévő kulccsal együtt átadtam neki. - Add annak, akiért megéri neked várni. - hajtottam le a fejem. - Ennyire még nem fájt semmi.. - suttogtam majd megfordulva elfutottam.
A szállodába érve a szobáink felé vettem az irányt. Mindenki elhelyezkedett már. A fiúk a saját szobájukban, a lányok is.
- Luna! - ordított az egyik lány.
Beléptem és egy komplett fonókör jött velem szembe.
- Mi van itt? Jobb kérdés, miről maradtam le? - nevettem el magam.
- Gyere, ülj le elém. - szólt rám Krystal, majd elkezdte fonni hajam, amint leültem.
Olyan témák jöttek szóba, hogy elnevettük az időt, később a fiúk átjöttek, gondolom a röhögés forrását keresték, kerek szemekkel néztek.
Rengetegszer mondták a diákok, milyen jó fejek vagyunk, mi meg csak mosolyogni tudtunk.
- Lányok! - álltam fel a szoba közepén. - Mielőtt elalszotok, mondanám, hogy holnap lehet be kell mutatnotok a táncot, amit tanultunk. Jól ment, meg minden szóval.. ja és Jeon JungKookba ne zúgjon bele senki, köszönöm. - mentem át a fiúk szobájába. - Fiúk! Lehet holnap, fel kell lépnetek, ezért ne izguljatok. Jól ment.
- Ne már! - nyavalygott Eric.
- Eric, nem kell ez, köszi. - állítottam le mielőtt még belendült volna. - De, lámpaoltás.
Leültem az ablak mellett lévő fotelbe keresztbe téve lábaimat a karfáján. Majd a sötétben beszűrődött egy kis fény és nagyjából láttam az arcokat.
- Luna. - szólalt meg JiHoon. - Ezzel bizonyítok az igazgatónak?
- Igen, JiHoon, igen.
Pár perc múlva már csak a szuszogásokat hallottam. Krystal a lányokkal alszik már odaát vagy még beszélgetnek, én meg itt ülök és egyedül vagyok. A szobában nem, de más értelemben igen.
Hülye voltam..
19.rész vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése