Felnéztem a velem szemben álló szemébe, TaeHyung azonnal kiszúrta a mankót mellettem, ami segítette járásomat, újra felemelte ekkor tekintetét.
- Mi történt veled pontosan? - váltott aggódásba hangja félig.
- Beleléptem egy üvegbe, azt kellett műteni. - rövidítettem le a sztorit, végül is a lényeg elmondásával.
- Fogadjunk, hogy YoonGival voltál akkor. - gyűlölet ült szemére. - Mindegy is. - hátat fordított nekem, de egy lépést sem tett meg, mivel még időben megszólaltam.
- Mi a baj, TaeHyung? - fogtam meg vállát.
- Akármennyit is próbálkozok.. - visszafordult nyelve egy nagyot. - ..soha nem tudom elérni azt, hogy ne YoonGi mellett köss ki. Igaz, már le kellett volna mondanom rólad azok után, hogy HaYival voltam, de nem... - tartott egy nagy lélegzetvételnyi szünetet. - ..egyszerűen nem tudtam megtenni.
- Te.. kedvelsz engem...? - szorítottam össze ajkaim dadogva.
- Nem, nem.. HaYi tökéletes partner minden, de tényleg minden téren. - bizonygatta, de láttam szemében az igazságot.
- TaeHyung, sajnálom, hogy így történtek a dolgok, de ennek így kellett lennie. Nem jövök azzal, hogy maradjunk barátok, mivel az a legnagyobb közhely viszont remélem, azok maradunk. - húztam mosolyra számat kicsit szánakozóan.
- Luna, nem jössz? - lépett mellém párom, aki egyből további kérdések nélkül el kezdett előre tolni a táncterem felé, mivel ott volt első óránk. A lábamat helyettesítő, mankónak hívandó szerkezet valamiért nem akart hozzám szokni, így mindig rá akartam állni a sérült lábamra, ami némi fájdalommal járt ekkor.
- Féltékeny vagy? - néztem rá, leültem a zongorapadra magam mellé támasztva mankómat. - Ülj le ide mellém légyszíves. - mikor helyet foglalt folytattam. - Nincs kire féltékenynek lenned, YoonGi, érted? - mosolyogtam rá. Elnéztem a bejárat felé, ott két lány az egyik tanított osztályomból kameráztak minket. - Bejöhettek, lányok. - hátra kapta fejét párom.
- Gyertek, gyertek. - ült továbbra is mellettem.
- Tanár úr, mióta vannak együtt? - kérdezte az egyik lány YoonGitól.
- Miért érdekel ez titeket? - nevette el magát. - Régóta. - karolt át vállamon, majd magához húzott.
Rám vigyorgott, mire elpirultam kissé. A zongora. A zongora lett az a tárgy, ami összekötött még jobban YoonGival. A leütött billentyű minden egyes dallama az agyamban egy apró emlék képében megragadt.
A második, angol óra után BoMival beszélgettem az emeleti folyosón.
- Nem szeretném, hogy bajod essen megint YoonGi közelében, hogy alig bírj feljönni az emeletre.
- BoMi, nyugodj meg, az én hibám volt az egész, nem az övé. - tettem kezem vállára megnyugtatólag.
- Luna, okozott már sok fájdalmat másoknak, köztük már nekem és neked is. Nem szeretném, hogy megbánd, látom viszont, hogy YoonGi olyanokat tesz meg érted, amit még eddig senkiért. Remélem többet nem bánt senkit és melletted marad mostantól.
- Én is, de kétlem, hogy egy életen át együtt leszünk. Az eddigi életében olyanokat tett, amik nem felejthetők, az ember nem tud megváltozni és nagyon félek, hogy beigazolódni látszik ez a feltevésem. - tekintettem le lábamra. - Lejössz velem a táncterembe? Ott a lesz a következő órám.
- Persze. - bólintott mosolyogva. Segített lemenni a lépcsőn, majd az említett helyiség felé vettük az irányt.
*YoonGi pov*
Épphogy befordultam az emeleti folyosón meg is torpantam Luna hangja miatt, BoMival beszélgetett, mikor Luna kimondta, mit gondolt, azt hittem neki megyek a falnak. Tudom, hogy miket tettem, de meg tudok változni ha kell. Bíznia kéne bennem.
Lebaktattam a lépcsőfokokon körülbelül olyan gyök kettő sebességgel. Beléptem a következő órám helyszínére, a padlón üldögélt már barátnőm a falnak döntve fejét, szemben a tükrökkel, kinyújtott lábakkal.
- Luna. - sóhajtottam, majd leültem mellé, oldalra fordította fejét, hogy szemembe nézhessen. - Nem alszol ma nálam?
- Csak a terhedre lennék, hogy még lépcsőzni is segítened kéne. - legyintett, majd előre felé nézett.
- Akár a kezemben is felviszlek az emeletre. - csúszott ki a számon, de már kimondott mondatom után nem érdekelt. Kerek szemekkel ismét felém fordult Luna. - Hallottam, amit beszélgettél BoMival. - döntöttem hátamat a falnak.
Újra lepörögtek szavai az agyamban, a tükrön megcsillant a lámpa fénye, aztán a visszatükröződő felületen kiszúrtam Luna még nagyobbra nyílt szemeit. - Meg tudok változni, ha van kiért, de ha neked nem vagyok így jó, akkor rendben. - egyenesedtem fel állásba.
- YoonGi, én nem úgy gondoltam. - próbált ő is feltápászkodni a földről. Segítő kezet nyújtottam neki és mikor féllábra állt előttem tekintetünk összeakadt, pillantásom pedig szájára tévedt. - Én csak félek, hogy szakítani fogunk, mert valamelyikünk félrelép egy esetleges gyengébb vagy éppen bealkoholozott pillanatban.
- Ettől félsz? Miért? - mélyen belenéztem szemébe. - Én nem akarok mást, mint téged és azt szeretném ha hozzám költöznél. - szemei ki akartak esni helyükről már szinte, arca elpirult.
- Komolyan beszélsz? - cirógatta meg mellkasom. - Tudod, hányszor meg fogsz ölni?
- Plusz feladat, naponta kikészíteni téged. - vigyorodtam el kajánul. - Meg kellett tennem ezt a lépést most úgy érzem, Luna.
- És én ennek nagyon örülök. - ölelt át bal, sérült lábát felemelve, ahogy a filmekben szokás csók közben. - De mire.. - befejezetlenül maradt kérdése, mivel azonnal megcsókoltam, nem bírtam volna tovább kiállni, hogy puha ajkai pár centire vannak az enyémektől. Csak a csengetés zavart meg.
- Ez az utolsó óránk. Ülj le a zongorához, pihentesd a lábad. - alig bírtam elhinni, hogy ennyire változásba sarkalt. Magamon is észre vettem, megváltoztam, talán figyelmesebb is vagyok..
*HaYoung pov*
Most jön a tánc óra. Minden egyes ilyen tanórán behalok JungKook mozgásától, felém sem néz, de én bámulom ezerrel néha. Az a végzős lány fel is kérte keringőzni, a féltékenység néha úrrá is lesz rajtam ilyenkor.
- HaYoung, mennyit gyakoroltad a táncot? - szólított meg Luna az óra végén, mikor már kicsöngettek, de annyira elmerengtem, észre sem vettem. - Nagyon máshol jártál egész órán, kelj fel a földről közbe kérlek. - lépett mellém, mire felpattantam.
- Igen, máshol.. - hajtottam le fejem.
- Még mindig tetszik, látom rajtad, de légyszi ne vonja el a figyelmedet JungKook, rendben? - simogatta meg karom, aztán kiment a teremből YoonGi tanár úr társáságában. Kikullogtam a cuccommal, mivel utolsó órám fejeződött be, hazamehettem. A bejárat előtt álmaim fiúja támaszkodott egy fekete sportautónak, az órájára pillantgatott, majd mikor elkanyarodtam volna mellette megszólított.
- HaYoung! - fogta meg vállamat hátulról. Ajkaimat nem is akartam kinyitni a fém miatt alsó fogsoromon, ami maximum fél évig raboskodott számban, csak hogy szebb legyen az összhatása. - Hazavigyelek?
- Nem kell, nem kell. - takartam el kezemmel számat.
- De-de. - fogta meg kezem, a kocsiig elhúzott, aztán beültetett. Sokáig kocsikáztunk, nem is kérdezte, hol lakom, egyből levettem, hogy nem hazavisz.
- Hova megyünk? - néztem kifelé az ablakon.
- Velem akarsz lenni, nem? - kaptam rá tekintetem.
- Nem is tudtam, hogy tudsz vezetni. - próbáltam elterelni a témát más vizekre.
- Tudok, de inkább úgy teszek, mintha nem vettem volna észre a témaváltásod. - vigyorodott el és csak vezetett tovább. - Be kell vallanom valamit. - nézett előre az útra komoly hangvétellel. - Szerintem nem kéne rejtegetned a fogszabályzód. - pillantott rám, összeszorított számra. - Aranyos. - sóhajtott.
- Nekem nem tetszik. - vontam meg vállamat, majd bámultam a mellettünk elhaladó dolgokat. Egyszer csak egy hűvös kezet éreztem combomon, odanézve JungKook tenyere láttam nyugodni lábamon, ekkor leparkolt és rám nézett. Kezét elvettem lábamról, összehúzódtam, ez egy nagyon szenvedélyes pillantást váltott ki belőle, megijedtem kissé.
- Mit akarsz tőlem? - csúszott ki a számon a kérdés.
- Szerinted nem vettem észre, hogy tetszem neked? Szerencséd, hogy észrevettelek. - simított végig arcomon, a gyengéd érintésétől pedig elolvadtam. Közelíteni kezdett arcomhoz, de védekező mechanizmusként eltávolodtam.
- Nem mondtam egy szóval se, hogy ezt neked szabad. - szálltam ki a járműből, majd neki támaszkodtam a fekete felületnek. Érezni akartam az édes ajkait, de mégsem adhattam magam ilyen könnyen.
- Tetszem, nem? - kerülte meg az autót megtorpanva mellettem.
- Ez egyből azt jelenti neked, hogy megcsókolhatsz? Akkor minden lányt megcsókolhatnál a suliban. - fontam össze karjaimat magam előtt.
- Jössz te még az én utcámba, HaYoung. - húzta fel szemöldökét, bepattanva a kocsiba elhajtott. Ott hagyott egy szál magamban, láttam távolodni a jármű sziluettjét, már eltűnőben volt a horizonton, rájöttem, nem csak be akart ijeszteni.
*Luna pov*
YoonGi nappalijában üldögéltem, a ház tulaja mellettem ült, kapcsolgatta tévét. Rá pillantgattam néha, de semmi reakció.
- Ezt tervezted? - szólaltam meg mély barna szemeibe nézve.
- Mit mást? - kapcsolgatta tovább a televíziót, rám se tekintve.
- Szórakozol velem, esküszöm. - lábam, igaz még nem a legjobb állapotba volt, de feltápászkodtam a kanapéról. - Ez lesz a programod, amiért azt akartad, hogy itt aludjak, sőt, hogy majd költözzek is ide? - emeltem fel a hangom.
- Igazad van. - kapcsolta ki a készüléket. - Csinálok valami harapnivalót. - állt két lábra a konyhába sietve.
- Hát én ezt nem hiszem el. - fordultam utána egy lábon. - Legalább ide adnád a mankót mellőled, hogy felmehessek a szobába?
A düh és a csalódottság kezdett elhatalmasodni bennem, egyre nagyobbakat sóhajtoztam, nehogy elkezdjek veszekedni. Mosolyogva állt elém, félre döntötte fejét.
- Mit szeretnél? - húztam fel szemöldököm.
32.rész vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése