YoonGi már javában aludt, én meg csak a plafont tudtam elemezni. Az időeltolódást nem tudom megszokni egyből, még akkor sem hogyha ez már a második éjszakám itt Los Angelesben. Már annyira unatkoztam, hogy megfogtam magam és lebicegtem a konyhába, de ahogyan leértem a földszintre anyumat láttam meg a nappaliban. Este tízkor meg sem lepett volna viszont a hajnali órákban igen fura volt látványa.
- Miért nem alszol anya? - szólítottam meg beletúrva hajamba.
- Nem tudok. - vonta meg vállát.
- Ne is mondd.
- Mi a baj Luna? - váltott aggódó anyába.
- El szeretnék menni dokihoz, mert túl sok bajt okozott már nekem ez a két személyiség dolog. Talán tudnak valami értelmeset mondani, és lehet, hogy adnak valamit rá, ellene. Az akadémia után, majd el is battyogok, de egyet kérnék YoonGinak nem akarok elmondani semmit erről, főleg ha valami baj lesz, remélem nem is kell majd semmit elhallgatni előle.
- Ahogy akarod lányom.
*YoonGi pov*
Kicsit szokatlan volt, hogy más környezetben ébredtem, főleg az, hogy más időszakban is, mert egy másik országban, másik kontinensen nyitogattam a szemem. Luna ébresztgetett reggel nyolc környékén, mivel az akadémiájára kellett mennünk, biztos, hogy nekem nem lett volna muszáj, de örült, hogy elkísértem.
Teljesen euforikus élményem volt, mialatt én csak néztem a távolból ülve a barátnőmet, amint bemutatja főnökünket tanoncainak, majd SiWon felfedezi az ismerős arcot a tömegben.
- JiHoon? - fordult a fiú felé SiWon.
- Igen, ő, mert tudtam, hogy csak egy kis foglalkozás kell vele és jobb lesz, adtam neki egy lehetőséget. - válaszolt Luna.
A határozott és érett Lunát láttam ott állni főnökünk mellett, akinek talán ha egyszer ellenkeztem vagy beszéltem vissza. Talán újra szerelmes lettem ebbe a Lunába is.
Határozottan a kezében tartotta a dolgokat, mint egy vezető mondta a történéseket, hogy mik lesznek, hogy lesznek márciusban az avató ünnepségen.
A diákok fele fellelkesült, azonban a másik felének azonnal lefagyott a mosoly az arcáról, ezt ugyanúgy tanárjuk is észrevette, vagyis barátnőm, de jó is kimondani ezt.
- Nem lesz semmi baj, srácok, ugyanolyan jól fogjátok nyomni, mint múltkor. - nyugtatta meg őket.
- Köszönöm, hogy eljöhettem ide, személyesen is elmondhattam, hogy meghívom a csapatot a gálára, szóval szeretettel várok mindenkit tavasszal Szöul csodás iskolájába. Addig gyakoroljatok. - köszönt el kivételesen mosolyogva az igazgatónk.
- Márciusig jobban leszek én is, kitartást mindenkinek, viselkedjetek jól Krystalnak és Ambernek. Sziasztok! - integetve mentünk ki az intézményből.
Amilyen nagy vigyor volt a gyerekek arcán, attól még nekem is jobb kedvem lett.
Ahogyan sétáltunk hazafelé lassan ügyelve Lunára, és beértünk a házukba, Luna anyukája azonnal lefoglalt minket. Időközben a ház tulajának lánya eltűnt, szülője pedig nem vallotta be, hová is tűnt a gyereke.
Igaz, többször kérdezett tőlem Anne, de végig azon kattogtam, hol jár szívem hölgye.
SiWon felment szobájába idővel fontos ügyekre hivatkozva, én meg a szokatlan álmosságom nyomása alatt elnyúltam a kanapén és az összes zaj, kérdés, görcsölés elől elmenekültem az álmaimba, de ott is folytatódtak a gondolkodásom fonalai.
Álmaimban is magamhoz akartam ölelni Lunát, mert fura volt, hogy hova kellett elmennie szólás nélkül.
*Luna pov*
A régi dokim vizsgálójában foglaltam helyet, akihez mindig is jártam. Már tinédzser koromban hozzá kellett járnom, annyi bajom volt.
Töviről hegyére elmondtam, miért mentem, mit szerettem volna egyáltalán elérni a látogatásommal.
- Nem tudja, hogy mi okozta még a legelső alkalommal ezt a kettős személyiséget, mert általában nem csak úgy jön, normális esetben egy trauma váltja ki. Mindenkiben meg van a hajlam erre, de Önben mi váltotta ki, emlékszik?
- Nagyon régen volt az első alkalom, nem emlékszem, nincs róla aktám vagy ilyesmi? - kikereste, majd lapozgatni kezdte az aktám.
- Semmit nem találok az esetről, ami fel lenne jegyezve. Esetleg ha támogatni tudja, hogy végre hajtsunk egy agyi ct-t megtudjuk, hogy van-e valami elváltozás és nem csak trauma, ha pedig nincs semmi észlelhető tovább kutatunk, hogy mi lehet az oka, tovább küldjük.. - magyarázta tovább, de levettem, hogy pénzzel való támogatásra gondolt, anyu biztos ki tudja gazdálkodni, de ha apám rá jön, hogy itt ct-zgetik az agyam egyből elkezd összehordani mindenfélét.
- Mikor lehetne végre hajtani ezt az egész vizsgálatot?
- Talán a legkorábbi időpont a holnapi nap, amikor esedékes lehet. Elvállalja?
Elgondolkozva a kérdésén nagyon sok gondolat megfordult a fejemben, hogy mi lehet az eredménye a vizsgálatnak, de meg kellett tudnom, mert tovább nem tudtam két személyiséggel élni.
- El. - jelentettem ki határozottan kicsit félve.
- Rendben, akkor beírom magát, a többit holnap a vizsgálat után elrendezzük, látom még magát. Viszlát! Vigyázzon a lábára. - köszönt el mosolyogva, de én csak egy keserű szájhúzással válaszoltam, majd kiléptem a helyiségből, fülem sípolni kezdett ok nélkül. A hófehérre festett folyosókat átszelve értem ki újra az utcára, ahol hűvös szél fújta meg arcomat.
Mialatt hazataxiztam társamul fogadtam a mankóim, az ülésnek döntöttem őket, tekintetem meg a kinti világra szegeztem, - amely most nem volt annyira derűs, mint mikor jöttem, - de hamar átcikázott az utcákon a jármű, ezért elmélkedni nem volt időm. Kifizettem az utat, majd rá terheltem súlyomat a járást segítő partneremre.
Belépve a házba YoonGi állta utamat, kérdezte merre jártam, lerendeztem annyival, el kellett intéznem dolgokat. Pillantásából viszont kiderült egyből, hogy nem hitte el, amit mondtam neki, nehéz őt átverni mostanában.
Anyumnak meg egy fejbiccentéssel jeleztem, hogy megérkeztem, majd ismét egy kegyetlen lépcsővel néztem farkasszemet és sajgó lábamra néztem. Talán a front miatt, ami áthaladt az országon, de lábfejem egyszerűen le akart szakadni a helyéről.
Este, mikor már rég aludnom kellett volna a gondolataim nem hagytak nyugton. Egyrészről bűntudatom nem csillapodott bennem, mert YoonGinak nem mondtam el, mit csináltam. Másrészről aggodalom ült a szívemre és már torkomban dobogott a kis ketyegőm, mert vállaltam a vizsgálatot, nagyon éreztem, valami baj lesz.
*YoonGi pov*
Azok az emberek közé tartozom, akik nem abban az értelemben a legjobbak az ágyban, hanem úgy, hogy akár a ház leéghetne körülöttem fel nem kelnék. Dél környékén kezdtem el pislogni, addigra Luna ismét eltűnt és csak a hűlt helyét hagyta maga után. A lassú, zombi tempómmal mentem le a lépcsőfokokon, a konyhában a szintén nagyokat pislogó főnökömet fedeztem fel a konyhaszéken támasztva a magas pultot és a mindig mosolygós anyósomat láttam pörögni a konyhakövön, miközben készített nekünk egy déli reggelit.
- Látom, nem vagyunk annyira különbözőek az alvásban, SiWon. - rogytam le főnököm mellé.
- Fogd be a szád, YoonGi. - dörzsölte meg halántékait erősen, jelezve, hogy fejfájással küzd. - Mrs. Wilson, hogyan van mindig ennyi energiája? Nem dolgozik ön valahol?
- Tegeződjünk nyugodtan. - mosolygott felénk. - De dolgozom én, de író vagyok és szabadságot tudtam kivenni. Az energiám meg csak úgy jön, mert hát, ha én is olyan mosott rongyként jöttem volna le, mint önök, vagyis ti, akkor ki csinálna tápláló reggelit? - tett elénk egy-egy finom tál ételt, ahogyan említette. - Nagyon sok éve már, hogy korán kellett kelnem. - kezdett el mesélni, míg mi termeltük befelé a tálnyi rántottát. - Mióta van nekem az egyetlen szem lányom minden egyes reggel hajnalba kipattannak a szemeim, mert hát neki is reggeli, suliba vittem meg ugye amik ezzel járnak. Viszont amikor már nem kellettem minden nap neki, mert egyedül is boldogult, még akkor is kikeltem és kikészítettem neki a dolgait. Mert egyszerűen szerettem nézni, ahogyan rám mosolyog a korai órákban. Szeretem a lányom, bármi hülyeséget is csinált tinédzser korában, az alkohol meg ezek például, én nem bűntettem meg, egy kicsit talán, de az a fajta anya voltam, aki felkötötte a haját ha másnaposan a kagylót ölelgette. Hmm.. - mosolygott a padlóra kicsit elmerengve. - Mindig volt rá energiám és úgy érzem, megérte a fáradságom.
- Átveszem innentől, Anne. - szólaltam meg sóhajtása után.
- Vigyázz a lányomra.
- Úgy lesz. - nem akartam megkérdezni, merre jár a lánya, mert biztos megkérte őt, hogy ne mondja el nekem.
*Luna pov*
A doki ismeri a családom, tudja, hogy kitudjuk fizetni a vizsgálat költségeit, de azért néha meg kell szánni ezt az embert, vagyis hát mindenki a pénzre hajt, mert ebben a világban a pénz a mozgatórugója a társadalomnak lassan.
- Na, szóval Luna, kedvesem. Ebbe a szerkezetbe befekszel, semmi baj nem lesz, csak csinál egy képet az agyadról, lehet, félelmetesen néz ki ez a kis gép itt melletted, - döntötte félre a fejét. - de minden rendben lesz.
- Nem félek, mehet, túl szeretnék rajta lenni. - befeküdtem a gépbe, majd elkezdődött a folyamat.
Mikor már kiszállhattam magyarázott mindent össze-vissza, de annyira egyértelmű volt számomra, hogy mindent előbb csinál meg ez az orvos, ha egy kis ,,támogatást" kap. Nem értek az orvosi dolgokhoz, mi mikorra lenne kész, de biztosra kimondta a holnapot.
Holnap. Az a nap, amikor kiderül az eredmény, még egy újabb éjszaka, amikor maximum két órát alszok. YoonGi még mindig nem tud semmiről, nem is kell, vagy mégis..
34.rész vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése