*Luna pov*
Az amnéziám még mindig megmaradt, így hétről-hétre élem az életem, amiben YoonGi szívesen segít. Szüleimet viszont egyre boldogabbnak látom, mióta Szöulba laknak. De bárcsak mindenkit, akit akarok ide költöztethetnék.
Sétáltam egyedül, a Kirin felé a tavaszias időben, azon a márciusi napon. Feltámadt hirtelen a szél. Harcolni kezdtem tehetetlen tincseimmel, majd két kéz elsöpörte arcomból hajamat, aztán már csak barátom ismerős és mézédes csókját éreztem ajkaimon.
- Miért indultál el nélkülem? - mosolygott rám YoonGi.
- Gondolkodni akartam kicsit - válaszoltam, majd kézen fogva mentünk tovább az intézmény felé. - Egy éve, hogy a menyasszonyod vagyok már-
- Ne is mondj többet, Luna - csitított el, a suliba belépve egyből a táncteremhez vezetett, ahol anyukám, BoMi és Krystal vártak már minket. Kimenve becsukta maga mögött az ajtót, értetlen fejet vágva álltam ott.
- Ma lesz az esküvőtök - szólalt meg anyum, mire elkerekedtek a szemeim. - Bocsi, de megszerveztük nélküled, tudjuk, ez a te napod, de egyszerűen egy éve itt várunk - nevette el magát mind. - Én tudom, hogy mennyire nehéz összehozni egy esküvőt, ezért is segítettünk neked, így már csak ragyognod kell...ebben - emelt fel egy egyszerű, de mégis csodásan festői esküvői ruhát anyám. - Az egész ceremónia pedig itt lesz megtartva, a Kirinben - részletezte. - Három óra múlva kezdődik az egész, addig rád adjuk ezt a szép ruhát - könnyedén felvettem a csipkézett, hosszú ujjú darabot, aztán tényleg magamra is hagytak, hogy menjenek szervezkedni.
Leültem a zongoraszékre, véletlenszerűen lenyomtam mutatóujjammal a billentyűket, elgondolkodtam. Hogyan tudtak egy egész esküvőt megrendezni a tudtom nélkül?
- A kis ravasz mindenüket - mosolyodtam el.
- Szabad? - lépett be a hangja alapján, TaeHyung, felé fordultam, továbbra is ülve maradva, majd felfedeztem öltönyét. - De szép itt valaki - vette fel a szokásos vigyorát. - Viszont szerintem a farmer jobban áll - viccelődött. - Hihetetlen, hogy két barátom összeházasodik ma. Örülsz, hogy őt választottad? - értetlenül néztem rá. - Nekünk is volt egy olyan esetünk, közben meg az a pultos srác, és hát - sóhajtott egyet, zsebébe tette kezeit. - Már az elejétől kezdve láttam, hogy ti egymás mellett fogtok kikötni. Nem is tévedtem. Végül is örülök nektek, és annak, hogy én is megtaláltam magamnak HaYit. Most pedig megkeresem azt a hülyét, akit vőlegényednek hívsz még egy ideig - távozott is a helyiségből, és én megint magam maradtam. Visszafordultam a zongorához, és elkezdtem az első dalt játszani rajta, ami eszembe jutott. I remember. Elragadott magával a zene, belemélyedtem, minden egyes emlék újra előjött az elmémben, amit átéltem YoonGival, az első táncunk emléke, és amikor megkérte a kezem a színpadon, miközben e zene szólt a háttérben.
Leütöttem az utolsó hangot is, majd valaki tapsolása hallatszott a helyiségben.
- Ez a dal - érzékenyült el BoMi közelebb lépve felém. - Remekül táncoltatok erre anno is, jaj, azok az augusztusok - mosolyodott el. - Örülök, hogy azt mondtad neki, hogy lesz ideje megismerni téged - elkerekedtek szemeim. - Szerinted nem hallottam, amiket akkor mondtál neki? Annyi mindent meg lehet bánni az életben, annyi mindent tönkre tehet egy veszekedés, de titeket senki az ég világon nem választott el. Amúgy meg azért jöttem, hogy megcsináljam a hajad - lépett mögém, majd elkezdett egy laza fonatot létrehozni hajamból.
- Félek, BoMi - engedte le vállamra a fonatot. - Mi lesz, ha megbánok valamit? Ha ezt az egészet megbánom? Mi van, ha csak eddig volt jó, míg nem házasodtunk össze, és utána meg veszekedni fogunk minden nap?
- Nyugodj meg, Luna. Én is eshettem volna kétségbe már, hogy lassan három éve, hogy együtt vagyok HoSeokkal, de még nem kérte meg a kezem. Annyit tudok neked mondani, hogy ha majd meglátod őt ott az oltárnál, akkor fogod eldönteni a kérdéseidet. Ezért látni rengeteg filmben, hogy a menyasszony már a teremben van és ekkor lép le. Mert akkor tudatosul néhány emberben a dolgok súlya, mikor már ott áll a küszöbén - ölelt át. - Az amnéziádat is félretette, nem érdekli YoonGit, hogy minden héten újra és újra mesélnie kell neked, mert szeret eléggé ehhez. Viszont nekem mennem kell díszíteni, de ott leszek melletted majd Krystallal - mosolygott.
Kiment, majd úgy fordultam a zongoraszéken, hogy lássam magam a tükrökben. El sem hiszem, hogy eddig jutottam. A repülőn ide felé, azon az augusztusi napon talán nem is gondoltam volna, hogy azzal az utazással megváltozik az életem. Ha pedig elölről kezdhetnék bármit is, semmin nem változtatnék, mert a dolgoktól a múltban lettem ilyen amilyen.
- Kislányom! - csapta össze tenyerét apu, mikor belépett a táncterembe. - Olyan gyönyörű vagy - fogta meg a kezemet, és állított fel. - Itt az idő, drágám - ölelt át. - Ezt anyád adta nekem, hogy adjam oda neked - nyújtott át egy dobozt, amiben egy fehér magassarkú foglalt helyet. - Még én is sajnos emlékszem arra a filmre, amire rávettetek egyszer anyáddal, hogy nézzem meg. Abban volt, hogy minden esküvőre kell valami régi, és hát ez édesanyád cipője, amiben összeházasodtunk - azonnal fel is vettem, de még ezzel együtt sem voltam olyan magas, mint édesapám. - Mehetünk? - tartotta karját, hogy karoljak belé.
Kiléptünk a folyosóra, ami végig fel volt díszítve, apum a nagyterem felé vezetett, ahol volt a gála is.
- Biztos vagy ugye mindenben, drágám? - szólalt meg menet közben.
- Ha nem leszek, először neked jelzem majd - mosolyogtam rá, amit egy vigyorgással viszonzott.
Szemkápráztatóan szép virágokkal volt teleaggatva a csarnok. A székek két részre voltak szedve, YoonGi hozzátartozóira és az enyémekre.
Anyum várt az ajtóban, hogy átadja nekem a csokromat. Aztán a színpadra tekintettem, ami egy fehér szövet szőnyeggel volt letakarva, és fent már a szőke hercegem várakozott, és olyan mosoly ült az arcára, amit nem is láttam még. Apum segítségével fellépkedtem a színpadra, és átadott YoonGinak, aki egyből meg is fogta kezemet. A színpadon a másik oldalamon állt BoMi és Krystal, YoonGi bal oldalán pedig HoSeok és TaeHyung szobrozott.
El is kezdte a mondókáját, aki összeadott minket, de ahelyett, hogy rá figyeltem volna a gondolataim megint más irányt vettek.
- Kérném a gyűrűket - eszméltem fel a kijelentésre, HoSeok oda is adta őket, majd egymás felé fordultam párommal. Felhúzta ujjamra a gyűrűt, én is az övére.
- Min YoonGi, szeretné-e törvényes feleségéül fogadni az itt megjelent Luna Wilsont? - hallottam meg az első kérdést.
- Igen - hangzott a határozott válasz.
- És ön, Luna Wilson, szeretné-e férjül fogadni az itt megjelent Min YoonGit? - nézett rám az eskető, és nagyot nyeltem. YoonGin miért nem látszik, hogy hadakozik valamivel? Miért csak én vagyok kétségek között? De aztán ránéztem leendő férjemre, és ahogy BoMi mondta, a küszöbön álltam.
- Igen - mosolyodtam el YoonGi szemeibe nézve még mindig.
- Mielőtt még kimondaná, mondhatok valamit? - fordult az eskető felé. - Én szeretni foglak téged, Luna, amíg csak élek, és nem érdekel majd, hogy hetente emlékeztetnem kell, hogy a feleségem vagy, de megteszem, mert szeretlek - sóhajtott. - Ennyi lett volna.
- Akkor önöket ezúttal, Min YoonGi és Luna Wilson, a legnagyobb boldogságommal férjnek és feleségnek nyilvánítalak. Megcsókolhatják egymást - azonnal mosolyogva megcsókolt, mire az embertömeg éljenezni kezdett tapsolva. A színpadról lesétáltunk, és anyumék szöuli háza felé vette a násznép az irányt, ahova a lagzit szervezték.
A házukban helyett kapott egy nagy terem, amit most beáldozhattunk a evés és az ivás oltárán. A helyiség tömve lett a rokonsággal, annyi kör alakú asztalt, amennyi kellett elhelyeztek a család férfiai, mi, a női nem leterítettük fehér abroszokkal azokat. Édesanyám vette a fáradságot és a több, mint ötven embernek főzött előre, így neki álltunk falatozni.
- Oh, kislányom, olyan gyönyörű vagy - simogatta meg a hátamat, édesapám helyére ülve, míg apum kiment pár fiúval a konyhába hozni a következő ételeket. - Nem fáj a lábad a cipőben?
- Le nem veszem az anyukám cipőjét - nevettem el magam. - Hogy-hogy ilyen házat vettetek?
- Tudod, hogy szeretünk előre gondolkozni néha, ami kellett is - a hely teljesen megtelt az egyes asztaloknál ülők beszélgetésével. YoonGi és az apám víg evőversenyeket tartottak két oldalamon, amíg én jókat nevettem. Előkerült néhány alkoholos üveg valahonnan, de láttam, hogy mindenki milyen jól szórakozik.
A násznép egy része erős alkoholos állapotba került a végére, ezért haza kellett küldeni őket, a hangoskodást, és a szomszédok feljelentését elkerülve. Átöltöztem, és úgy segítettem elpakolni szüleimnek.
- Anya, hagyd csak, azt majd én kiviszem - fogtam meg egy szemeteszsákot, amiben a használt üvegek, és ehhez hasonlók voltak. - Apa már alszik?
- Nem kellett volna neki az az utolsó kör, drágám - ölelt át. - Milyen érzés feleségnek lenni, Luna?
- Ugyanolyan - néztem a köves gyűrűre az ujjamon. - Semmi nem változott.
- Én is azt hittem. Kicsit azért meg fog változni, Luna, de majd a mézeshetek után üt be a tényleges házas élet. Tényleg, jó, hogy mondom. Holnap után mentek a nászutatokra, Hawaiira. Ez is meglepi, ezért tudod meg még csak most - mosolygott.
- Miért terveztetek meg nélkülem mindent? Nem baj, mert a legjobb érzés volt ez az egész esküvő, de azért mégis.
- Sajnálom - szomorodott el anyám arckifejezése.
- Nem kell sajnálnod semmit, inkább én köszönöm - nyomtam puszit arcára. - Menj fel aludni, nem akarom, hogy holnap fájjon a fejed - toltam ki a helyiségből édesanyám, majd befejezve a pakolást felmentem magam is a vendégszobába aludni egy sort.
(Előzetes a következő special-ból..)
#2 The honeymoon
Az előző nap hála istennek kiheverte férjem az alkoholt pár fájdalomcsillapítóval, így ma utazhatunk is közvetlen járattal Hawaii mesés partjaira.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése